4. rész

A Block B-s oppák után leszívott aggyal baktatok hazafelé. Az utcánkba kanyarodva észreveszek egy alakot, aki a házunk előtt áll. Kalapáló szívvel és félve folytattam utam. Ahogy közelebb értem, már tisztán láttam, ki az. Vagyis, kik. Mir és... és Sulli. Erőt vettem magamon és faarccal, összeszított állkapoccsal álltam meg a kapu előtt. Ők pedig mint két ijedt galamb rebbentek szét értetlenül nézve rám.
- Te? - mintha bűntudatot hallottam volna csengni Mir hangjában. - Hogy kerülsz ide? - Sulli-ra néztem aki nagy nehezen elmosolyodott, pedig látszott rajta, hogy legszívesebben megölne, mert "ismerem" a pasiját.
- Itt lakom, szóval elhúzhattok. Smároljatok másik háznál. - vetettem nekik oda, majd kinyitottam a kaput, becsuktam, majd megvártam míg elmennek és amilyen óvatosan nyitottam be a házba, olyan erővel csaptam is be. Felrohantam a szobámba és bőgni kezdtem. Nem hiszem el... Barátnője van... De hisz nem láttam rajta azt a nyamvadt gyűrűt. Akkor kényszerből lenne vele? Nem, hisz akkor nem lennének együtt. És láttam ahogy ránéz. Szereti Őt. Szereti azt a ribancot. Könnyáztatta szemekkel ültem le az íróasztalomhoz és bekapcsoltam a laptopom. Írni kezdtem. Az írás megnyugtat, főleg, ha a lelki állapotom a mínusz nullán van. Címnek egyből tudtam mit írni. Egy szerencsétlen lány élete. Tökéletes. Első rész... A lány szakít a pasijával, mert megcsalta őt a legjobb barátnőjével. Az este visszalévő részében azt írtam, meg koffein dús italokat ittam. Mikor világosodni kezdett behúztam a sötétítőt és még pluszba le is engedtem a redőnyt. Nem tudom, mennyi idő telt el a cselekedetem óta, csak azt veszem észre, hogy nyílik az ajtóm és bejön valaki.
- Noona? - szólít meg, de mintha egy messzi hang szólított volna. Túl messze volt ahhoz, hogy figyelni tudjak rá. - Noona~! - megragadta a vállam és így kirángatott a gödörből. - Jól vagy?
- Persze, miért ne lennék?
- Mert úgy nézel ki, mint aki nem aludt. - elsétált mellőlem és fényt engedett a szobába.
- Nee~! - ugrottam be az ágyamba és a párnámat a fejemre húztam. - Hagyjatok békén! - nyafogtam.
- Nem. - hallottam meg a két lányt egyszerre.
- Kifelé! - hajítottam feléjük a párnát, de Ők csak elhajoltak és leültek az ágyamra. - Légyszíves, lányok, menjetek ki. Egyedül akarok lenni. - éreztem, hagyok a könnyek megint utat akarnak törni maguknak.
- Pontosan, kifelé. - megragadták a karom és kiráncigáltak az ágyamból, ki a szobámból és egyenesen a fürdőig, ahol megengedték a zuhanyt és a fejem felé tartották. Hideg zuhany, hogy rohadnának meg. Mikor látták, hogy kellőképpen felhúztam magam, nyúlcipőt vettek, én pedig amint elzártam a zuhanyt, utánuk rohantam. Vizesen kergettem őket végig az egész emeleten, le a lépcsőn, a nappalin és a konyhán át, míg az udvaron meglátták a szerelmeiket és mögéjük bújtak.
- Nem maradhattok ott örökké. - vigyorogtam gonoszul, miközben közeledni kezdtem. Ők pedig csak hátráltak és hátráltak, míg el nem értek a medencéhez. Mintha észre sem vették volna, hátráltak tovább és mind a négyen beleestek a medencébe, mire röhögni kezdtem, hogy csak ők lehetnek ilyen szerencsétlenek. A két lány egyként visított fel, jó pár oktávval az eredeti hangjuk felett.
A vasárnap többi része gyorsan eltelt, hétfőn pedig mindhármunk zombi volt a korai kelés miatt.
     Kész a koreográfiánk, gyerünk gyakorolni! Kivételt téve engedtem nekik, hogy kávézzanak. Kényelmesbe öltözve ültünk be a kocsiba, ahol a lányok még aludtam egyet, míg oda nem értünk. Hatkor már bemelegítettünk és neki is álltunk a gyakorlásnak. Szerintem vagy hat órát táncolunk megállás nélkül, mire a végén a lányok már sírva estek össze, hogy elegük van és hát már én is alig álltam a lábamon. Hazaküldtek minkét.
Otthon először mindenki ment fürödni, utána ettük és lefeküdtünk aludni. Holnap olyan izomlázunk lesz....